Ma ugyan délben legalább 20 fok volt, én rövidujjúban, a gyerekek hosszúujjú pólóban, kabát nélkül szaladgáltak, de a játszótéren minden gyerek már sapkában és dzsekiben volt. Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, vajon én néztem el valamit, vagy a többiek aggódták túl a dolgot?
Kutatók bebizonyították, hogy az ember hőérzete tanult dolog. Ha egy gyereket túlöltöztetnek, akkor felnőtt korára fázós lesz, míg ha a ruházata az évszaknak megfelelő, pont annyi, amennyi a szobahőmérsékleten mért testhőmérsékletét megtartja, akkor az bőven elég.
Az a ruházat, amitől emelkedik a testhő, túl sok. Mindazonáltal a baba könnyebben kihűl, mint egy felnőtt, valamint kevesebbet mozog (főként, ha még babakocsiban ül), ezért jobban fel kell öltöztetni, mint egy felnőttet. Mindig 1 réteggel kell többet ráadni, mint ami rajtad van és érdemes a felöltöztetés után 10 perccel az ujjaddal benyúlni a nyaka alá, hogy nincs-e melege, vagy nem fázik.
Félreértés, hogy ha a kicsi keze vagy orra hideg, akkor biztosan fázik, hiszen ezeket a testrészeket éri a hideg, könnyebben kihűlnek. Mindig az legyen a mérvadó, hogy a hátához benyúlva, milyen hőmérsékletet érzünk.
A ruházattal kapcsolatban: a legpraktikusabb az kicsiknél, ha télen, amikor kimentek, a rendes szobai ruhája fölé overallt húzol, de ha nagyon hideg van, és babakocsiztok, akkor efölé jöhet takaró is. Sapka száraz időben 10 fok alatt kell csak a nagyobbaknál (a haj mennyiségétől is függ), efölött csak szeles időben, esőben kell, illetve ha a kicsi eleve hajlamos a “füles” betegségekre. Egészen piciknél 20 fokig lehet sapkát adni.
A lakásban nem szabad túlöltöztetni a babát, elég két réteg (body és évszaknak megfelelő rugi) az újszülöttekre is. Ha kúszik és mászik és hideg kő, illetve parketta van a lakásban, akkor lehet még egy réteget ráadni felülre és a nadrág alá kaphat harisnyát is (vagy pedig vastagabb nadrágot kell ráadni).
22-23 fok elég a lakásban, nem kell melegre fűteni, mert ez kedvez a kórokozók terjedésének és a baba rosszabbul alszik tőle.
Ha egész nap rossz idő van és nem tudtok kimenni, akkor kétszer 10 percet szellőztess vagy ennyi időre menjetek ki az erkélyre-teraszra védett helyre. Ha viszont tiszta szép idő van, akkor télen is lehet akár órákat kint lenni a babával a szabadlevegőn. Ha fenntartásaid lennének a hideggel szemben, akkor tudnod kell, hogy a skandináv országokban 4-6 hetes kortól meleg szőrmébe csomagolva kint altatják a babákat télen is.
És végezetül: Mit csinál a baba a hóban? ![]()
Forrás: http://www.kismamablog.hu/gyermekneveles/mennyire-oltoztessuk-fel-a-babat

Kommentek